Programok - Szeptember

Herbély Eleonóra festménykiállítása

Szeptember 7-21.

„Kiskunhalason születtem 1939-ben. Az iskolai rajztanáraim pedagógus szüleimnek mondták: lányban szokatlan rajz és színérzékem van, érdemes lenne vele foglalkozni.  A sors más utat szabott.

Még lánykoromban rajzoltam, festegettem, eljártam a Dési Huber körbe, festeni, rajzolni. Férjhez mentem, két gyermekem született, lefoglalt a sok feladat.

60 év kihagyása után, 2016-ban kezdtem újra festeni. A festés jelentett megnyugvást, örömet, boldogságot, és azt is éreztem, hogy amit kaptunk, a legkisebb talentummal is el kell számolni.

Bizonytalan voltam önmagamban, ezért pár képemet bemutattam a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. szakértői bizottságának. A bizottság 2016-ban két akvarell képemet, majd 2017-ben két pasztell képemet szerzői jogvédelem alá tartozó egyedi jellegű színvonalas képzőművészeti alkotásnak minősítette. Kicsit felbátorodva, ezután kezdtem újra festeni és tanulni, gyakorolni.

Gasztonyi Kálmántól az olajfestés technikáját tanultam. Szikszai Sándor vezette IWS akvarell akadémián, Garamvölgyi Évától rajzot, Szikszai Sándortól és Nagy Ernőtől akvarellfestést tanultam. Máté Sándor a pasztellfestés csodáit mutatta meg. Ghyczy György, Sinkó István, Juhász István mesterektől is sokat tanultam a helyes látásmód, a témaválasztás, a színek harmóniája témában.

A természet szeretete, ahhoz való erős kötődés határozza meg leginkább a témáimat. A képeimmel szeretném mindenkinek megmutatni, hogy a természet milyen színes, és milyen gyönyörű. Az erdők, rétek, hegyek, folyók és tengerek, mind egy csodálatos téma számomra, amit megfestek, és boldoggá tesz, ha ez másoknak is örömet okoz.

Most dédnagymamaként is állandóan képzem magam nyári festőtáborokban és év közbeni workshopokon. Tanulok és festek, akvarellel és pasztellel, amíg tehetem.”

Herbély Istvánné

 

Megnyitó: 2022. szeptember 7. 18 óra

 

Megnyitja: Szikszai Sándor akvarellista, kurátor, a Nemzetközi Akvarell Szövetség országvezetője

 

 

Helyszín: Caffé Galéria

 

Megtekinthető: 2022 szeptember 21-ig a Honvéd Kulturális Központ nyitvatartásával megegyezően.

 

A belépés díjtalan!

 

Programok - Szeptember

TERMÉNYKIÁLLÍTÁS MH Budapesti Nyugállományúak Klubja Kertbarát Tagozata és a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének csoportos terménykiállítása

2022. szeptember 2. péntek 10-15 óra

Az idén 50 éves jubileumát ünneplő Honvéd Kertbarát Tagozat ebben az évben is megrendezi a már hagyományossá vált „Termény- és termékbemutató kiállítását” egybekötve a „Budapesti kertbarátok legszebb kertjei” verseny díjkiosztó ünnepségével.

A Honvéd Kulturális Központban heti rendszerességgel működő MH Honvéd Kertbarát Tagozat tagjai a saját kezük munkája által megtermelt zöldségeiket, gyümölcseiket, virágaikat és egyéb kiskerti növényeiket, valamint az azokból készült finomságokat (lekvárok, mézek, szörpök, borok stb.) mutatják be.

A kiállítás a Honvéd Kertbarát Tagozat, mint házigazda és a Budapesti Kertbarátok Szövetsége, valamint Pest megyei szervezetek együttműködésével jön létre.

 

Fővédnökök:

Dr. Nagy István agrárminiszter

+Dr. Bálint György örökös fővédnök

 

Program

09.30 A vendégek érkezése, fogadása

10.00 A kiállítás megnyitója, megtekintése. (A Stefánia Palota kertjében)

Megnyitja: András Károly, a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége elnöke

10.00 – 11.00 Növényvédelmi szaktanácsadás.

10.45   Faültetés az 50 éves fennállását ünneplő Honvéd Kertbarát Kör tiszteletére.

11.00   A megjelent vendégek köszöntése a Színházteremben:

–     András Károly, a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége elnökének köszöntője

  • Keszthelyi Gyula nyá. mk. ddtbk, az MH Budapesti Nyugállományúak Klubja elnökének köszöntője

11.20 Elismerések átadása

11.40 A Nemzeti Táncegyüttes műsora

 

Szünet

 

12.45 A rendezvény fő támogatója, a HUSQVARNA Magyarország Kft. bemutatkozása

13.00 „A budapesti kertbarátok legszebb kertjei” verseny díjkiosztó ünnepsége

– vezeti: András Károly

 

A rendezvény fő támogatója a HUSQVARNA Magyarország Kft.

Helyszín: Stefánia Palota udvara és kertje (rossz idő esetén Caffé Galéria), valamint színházterme

 

Megtekinthető: 2022. szeptember 2-án 15 óráig.

 

A belépés díjtalan!

Programok - Szeptember

BELSŐ TÁJAKON – A Honvéd Kulturális Egyesület Képzőművészeti Tagozata Budapesti Régiójának csoportos képzőművészeti kiállítása

2022. szeptember 30 – október 21.

Megnyitó: 2022. szeptember 30. péntek 16 óra

 

Köszöntőt mond: Vankó István, a HKE Képzőművészeti Tagozata Budapesti Régiójának elnöke

 

Megnyitja: Feledy Balázs művészeti író

 

Közreműködik: Tósoki Anikó előadóművész

 

Helyszín: Caffé Galéria

 

A belépés díjtalan!

 

A kiállítás megtekinthető 2022. október 21-ig, a Honvéd Kulturális Központ nyitvatartásával megegyezően.

 

Programok - Szeptember

Családi – Egészség nap

2022. szeptember 24. szombat 10 óra

Kirakodóvásár: gyógynövények; natúr kozmetikumok; ásványkövek, ékszerek; textilből készült termékek; batáta termékek; Manfréd és Anton könyvkiadó; Baptista szeretetszolgálat.

Programok

09.45 – 10.15 Fogadózenét szolgáltat a Szentendrei Helyőrség Zenekar

10.00 – 11.00 FOGI Színház- Süsü a sárkány

11.00 – 12.30 Jógázzunk együtt!  Romvári Gabriella jógaoktatóval

10.15 – 10.50 Táncház a Budapest Táncművészeti Stúdió közreműködésével

11.00 – 11.50 Kovácsovics Fruzsina koncertje

12.00 – 12.30 Mazsorett bemutató

12.40 – 13.20 Készenléti Rendőrzenekar

13.30 – 14.00 Orbán Johnny és Ayala gyerekműsora

Előadások

10.00-10.50 Divatdiéták és a valóság- ZEFI

11.00-11.50 Barabás Mónika: Gyermekrajzok elemzése

12.00-12.50 Szalai Mirtill: Kronobiológia – Használati útmutató önmagadhoz

13.00-13.50 Sebestyénné Petruska Zsuzsanna: Egyén, pár, család

Egésznapos programok

  • Nyirokmasszázs masszírozógéppel
  • Könyvtári foglalkozások gyerekeknek, zenés, verses drámafoglalkozás a gyereksarokban. Irányított foglalkozás délelőtt és délután 1-1 órában
  • arcfestő, homokvarázs, kézműves foglalkozás, lufihajtogató
  • népi játszóház
  • Szűrőbuszok/ Nemzeti Népegészségügyi Központ

Bőrgyógyász Dr. Vajda Adrienne

Szemészet Dr. Czibók Zsuzsanna

Vércukor mérés

  • MH Egészségügyi Központ – Honvéd Kórház, masszázs (2 fő) ülő masszázs

Tanácsadás

  • Csík János diabetológus

 

A bőrgyógyász, szemész, vércukor mérés, masszázs, diabetológus regisztrációhoz, időponthoz kötött. Jelentkezés: 06 1 383-4958 vagy HM szám 26-163.

 

Helyszín: Honvéd Kulturális Központ

A belépés díjtalan, de a színházi előadás regisztrációhoz kötött a jegypenztar@mil.hu e-mail címen.

 

Kedvezményes ebédelési lehetőség!

 

Programok - Szeptember

EZO-TÉR előadás-sorozat Asztrológia előadások Gálfi Irén asztrológussal, a Horoszkóp magazin főszerkesztőjével

2022. szeptember 27. kedd 18 óra

Ki voltam, ki vagyok, ki lehetek? – én és a világ az asztrológia tükrében

Asztrológiai alapismeretek és használatuk a gyakorlatban

Mire jó az asztrológia?

Elsősorban önmagunk megismerésére. A körülöttünk lévő világ megértésére. Mások – és magunk – elfogadására. Arra, hogy egy embert, helyzetet, időszakot a megszokottól eltérő szemszögből láthassunk.

Ez a néhány alkalom csupán az első állomása egy hosszú – önismereti – utazásnak, de már ez is izgalmas, felismerésekkel teli kaland lesz.

Az előadó önmagáról: „Nagy kegy a sorstól, hogy tudásomat, tapasztalataimat szélesebb közönséghez is el tudom juttatni. Évek óta vagyok ugyanis a Horoszkóp Havilap főszerkesztője. Igyekszem a bulvár asztrológia keretein túllépve olyan üzeneteket eljuttatni az olvasókhoz, ami segíthet a mindennapjainkat megérteni, örömtelibbé tenni.

Mindenkinek megvan a maga története. Megtiszteltetésnek veszem, ha valaki megosztja velem a sajátját. Az asztrológia megtanított rá, hogy senki felett ne ítélkezzem, mindenkit olyannak fogadjak el, amilyen. Még magamat is…”

 

Helyszín: Pódium bár

Belépő:1500 Ft

Üdültetés - Ausztria

Iselsberg

Időpont: egyéni igények szerint a szabad kapacitás függvényében.

 

Elhelyezés: összkomfortos, televízióval, felszerelt szobában.

 

Elhelyezés: 2 ágyas szobában (tusoló, WC, egyes szobákhoz balkon)

 

Fizetés: A térítési díj és az idegenforgalmi adó a helyszínen, készpénzben fizetendő.

Érkezéskor az útlevelet vagy a személyigazolványt be kell mutatni.

 

Lemondási feltételek: Lemondást és módosítást csak írásban fogadunk el. Az érkezést megelőző 30. napig díjmentesen lemondható a megrendelt szolgáltatás. 29 napon belül, de az érkezés előtti 1. napig lemondás esetén a térítési díj 30%-a fizetendő. Az érkezés napján, illetve a lemondás elmaradása esetén a megrendelő a teljes térítési díjat köteles lemondási díj címén kifizetni.

 

Szolgáltatások: az üdülő főépületében étterem, társalgó, kávézó és fűtött sífelszerelés tároló található. A parkolás az üdülő területén ingyenes.

 

Programajánlat: Iselsberg-Stronach nyaralóterület a Lienzi Dolomitok üdülési régiójában fekszik a napfényes alpesi völgy felett. Az üdülőből csodálatos kilátás nyílik a Lienzi Dolomitokra. Központi fekvésének köszönhetően egész napos egyéni kirándulásokat is ajánlunk: Kufstein, Rattenberg (üvegváros), Salzburg (Mirabell kastély, Dóm, Erőd, Mozart szülőháza), Grossglockner (Franz Josef csúcs – gleccsercsúccsal), Innsbruck (az Európai- híd és az Óváros), Kaprun, Kitzbühel.

 

Érkezés: 14-18 óra között

Távozás: 10 óráig

 

Utazás: egyénileg

 

Ajánlott útvonal: Budapest – Graz – Klagenfurt – Villach – Spital – Iselsberg útvonalon, településtől kb. 5-6 km-re található az üdülő. Az út jobb oldalán SEMINARZENTRUM jelzi az üdülő lehajtóját.

Üdültetés - Ausztria

Felbertal

Időpont: Egyéni igények szerint a szabad kapacitás függvényében.

 

Elhelyezés: 2 ágyas szobában (tusoló, WC, egyes szobákhoz balkon).

 

Fizetés: A térítési díj és az idegenforgalmi adó a helyszínen, készpénzben fizetendő.

Érkezéskor az útlevelet vagy a személyigazolványt be kell mutatni.

 

Lemondási feltételek: Lemondást és módosítást csak írásban fogadunk el.

Az érkezést megelőző 30. napig díjmentesen lemondható a megrendelt szolgáltatás.

29 napon belül, de az érkezés előtti 1. napig lemondás esetén a térítési díj 30%-a fizetendő.

Az érkezés napján, illetve a lemondás elmaradása esetén a megrendelő a teljes térítési díjat köteles lemondási díj címén kifizetni.

 

Szolgáltatások: az üdülő főépületében étterem, társalgó, kávézó. A parkolás az üdülő területén ingyenes.

 

Programajánlat: Zell am See, Krimmler vízesés, Grossglockner (Franz Josef csúcs – gleccsercsúccsal), Kitzbühel, Innsbruck, Sigmund Thun Klamm vízesés, Kaprun, Jégbarlang-Werfen.

 

Utazás: egyénileg

 

Ajánlott útvonal autóval: Budapest – Bécs – Salzburg – Bad Reichenhall – Lofer – Zell am See Mittersill – Felbertauernstrasse úton haladva 10 km-re baloldalon tábla jelzi (Seminariumzentrum – Ausbildungsheim) az üdülőt.

Kapcsolat

1143 Budapest, Stefánia út 34-36.

Postacím: 1438 Budapest, Pf. 552

Porta tel.: 06 1 460-0796Porta HM-tel.: 26-424

Bemutatkozás

A Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központ impozáns épületében elhelyezkedő Kulturális és Rekreációs Igazgatóság az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár szervezeti eleme. Alaprendeltetése szerint a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség katonai szervezeteinek protokolláris, szolgálati és szabadidős kulturális rendezvényeinek szervezését, lebonyolítását végzi. A honvédség személyi állománya és szervezetei részére a rekreációs pihenést, a katonai kiképzési, oktatási célú rendezvényeket koordinálja, valamint a regeneráló pihenést biztosítja Erdőbénye, Buják és Mályi KORK-okban. .

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.