Bemutatkozás

Bemutatkozás

A Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központ impozáns épületében elhelyezkedő igazgatóság az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár szervezeti elemeként protokolláris és kulturális szakterületen látja el széles körű feladatait.

Protokoll területen a honvédelmi tárca felsővezetői, illetve a Honvéd Vezérkar vezető állománya nemzetközi kapcsolattartásából adódó programjaival és rendezvényeivel foglalkozik. A külföldről érkező delegációkkal, az állami, nemzeti és katonai ünnepekkel, valamint a különböző tárcaszintű eseményekkel, központi és nagy nyilvánosságú belföldi rendezvényekkel kapcsolatos előkészítő tevékenységeket végez, majd a lebonyolítás teljes körű protokolláris biztosítását és helyszíni koordinálását is végrehajtja. Ellátja az érkező delegációk állandó kíséretét.
Részt vesz az állami, nemzeti ünnepeken és gyásznapokon Magyarország lobogójának katonai tiszteletadással történő fel- és levonásának, illetve félárbócra engedésének, Magyarország Köztársasági Elnöke és Miniszterelnöke, a honvédelmi miniszter és a Honvéd Vezérkar főnök vendégeinek, valamint a Magyarországra akkreditált nagykövetek katonai tiszteletadással történő fogadtatásának protokolláris feladataiban.
A végtisztesség katonai tiszteletadással történő megadásához, valamint az állami-, tárcaközi- és társadalmi szervek megemlékezéseihez és koszorúzási ceremóniáihoz kapcsolódó katonai kegyeleti tevékenységek végrehajtásán túl tolmácsolási, fordítási és lektorálási feladatokat, illetve nemzetközi utazásszervezési feladatokat hajt végre a tárca külszolgálatot ellátó és külföldi szolgálati útra vezényelt személyi állománya részére.

Kulturális területen honvédelmi ágazati szintű hazai-, nemzetközi-, központi-, országos- és regionális kulturális feladatokat hajt végre. Kiemelt céljai közé tartozik, hogy intézményeivel és rendezvényeivel a honvédség és társadalom közötti kapocsként is szolgáljon.
A Honvéd Kulturális Központban és a Stefánia Palotában olyan differenciált kulturális programokat szervez és koordinál, mint a hadtudományi, biztonságpolitikai, ismeretterjesztő, valamint egyéb közéleti és társadalmi értékeket közvetítő előadások, színházi produkciók, katonazenekari, könnyű- és komolyzenei koncertek, zenés táncestek, bálok, helyőrségi gálák, nyugdíjas- és gyermekprogramok, családi- és egészségnapok, utazási előadások, valamint workshopok.
A fentieken túl a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, valamint különböző társadalmi szervezetek ünnepi és kiemelt rendezvényeinek biztosítását látja el, továbbá nyilvános könyvtárat is működtet.
Kiemelten foglalkozik a katonaművészek országos szintű továbbképzésével, kiállítások és katonazenekari fesztiválok szervezésével.
Az intézmény nyitott, így a sokszínű és színvonalas kulturális kínálat nem csak az igényjogosult katonai és polgári állomány, hanem a civil lakosság számára is elérhető. A Honvéd Kulturális Központ (Stefánia Palota) szolgáltatásairól, aktuális programjairól részletesebben a https://www.bphkk.hu/ weboldalon olvashat.

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.