Üdültetés - Románia

Sinaia

Időpont: egyéni igények szerint a szabad kapacitás függvényében

Elhelyezés: 2,3 illetve 4 ágyas fürdőszobás szobákban (hűtőszekrény, kábel tv, telefon, mini bár).

Fizetés: 
a térítési díj és az idegenforgalmi adó a helyszínen, készpénzben fizetendő

Lemondási feltételek: Lemondást és módosítást csak írásban fogadunk el.
Az érkezést megelőző 30. napig díjmentesen lemondható a megrendelt szolgáltatás.
29 napon belül, de az érkezés előtti 1. napig lemondás esetén a térítési díj 30%-a fizetendő.
Az érkezés napján, illetve a lemondás elmaradása esetén a megrendelő a teljes térítési díjat köteles lemondási díj címén kifizetni.

Üdülő leírása: a központban elhelyezkedő 16 szobával rendelkező épületben étterem, bár, játszószoba gyerekek részére, privát parkoló.

Programajánlat: 
Prahova megyében, hegyvidéki üdülőhelyen, a Prahova folyó völgyében található. A város kedvelt turista paradicsom a téli sportok kedvelői között is. Természetvédelmi terület, amely 326 négyzetkilométeres területen helyezkedik el. Folyamatosan járőröznek a hegyi mentők és a rendőrség is. Szigorú természetvédelmi törvények vannak érvényben a növények leszakításával és a fák védelmével kapcsolatban. Szeptember első hétvégéjén tartják a 3 napos fesztivált, ahol rengeteg zenei, és gyermek programmal várják az idelátogató kedves vendégeket.

Látnivalók: Peles kastély, Sinaia kolostor, George Emescu Emlékház.

Utazás: 
egyénileg

Ajánlott útvonal: Budapest- (M5) autópálya Szeged irányába – Hajtson ki a 159. számú kijáratnál E68/M43 felé Arad/Románia/ – A1 autópálya végig Brassó – Sinaia

Üdültetés - Románia

Cap Aurora Konstanca

Időpont: egyéni igények szerint a szabad kapacitás függvényében
 
Elhelyezés:  2 ágyas fürdőszobás, 3 és 4 ágyas apartmanokban (hűtőszekrény, kábel tv, telefon, mini bár)

Fizetés: a térítési díj és az idegenforgalmi adó a helyszínen, készpénzben fizetendő.

Lemondási feltételek: Lemondást és módosítást csak írásban fogadunk el.
Az érkezést megelőző 30. napig díjmentesen lemondható a megrendelt szolgáltatás.
29 napon belül, de az érkezés előtti 1. napig lemondás esetén a térítési díj 30%-a fizetendő.
Az érkezés napján, illetve a lemondás elmaradása esetén a megrendelő a teljes térítési díjat köteles lemondási díj címén kifizetni.

Üdülő leírása: Privát tengerparti rész, saját parkoló. Konferencia terem, kávé bár, fitnesz terem, éttermek, termálvizes úszómedence, gyerekek részére játszó rész.

Programajánlat: 
Az üdülőfalu az ország délkeleti részén, a Fekete-tenger partján található. Fürdőzésre és a vízi sportok kedvelői részére alkalmas 500 méter hosszú partszakaszával a román tengerpart legkisebb üdülőfaluja. Búvárkodni szeretők részére oktatók segítségével egy tenger alatti hajóroncs felfedezésére is van lehetőség a parttól 6 km-re, a tenger fenekén. Számos teniszpálya, „Baby Land Delta” játszókomplexum, csúszdákkal, felfújható játékok. Vízi síelésre, banánozásra, szörfözésre, kit-szörfözésre is lehetőség van. Igazi paradicsom a vízi sportok kedvelői részére.

Utazás:
 egyénileg

Ajánlott útvonal: Budapest- (M5) autópálya Szeged irányába – Hajtson ki a 159. számú kijáratnál E68/M43 felé Arad/Románia/ irányába – A1 autópálya végig Bukarest – Konstanca.

Üdültetés - Románia

Eforie Sud

Időpont: egyéni igények szerint a szabad kapacitás függvényében

Elhelyezés:  2 ágyas fürdőszobás, 3 ágyas apartmanban  (hűtőszekrény, kábel tv, telefon, mini bár)

Fizetés: a térítési díj és az idegenforgalmi adó a helyszínen, készpénzben fizetendő.

Lemondási feltételek: Lemondást és módosítást csak írásban fogadunk el.
Az érkezést megelőző 30. napig díjmentesen lemondható a megrendelt szolgáltatás.
29 napon belül, de az érkezés előtti 1. napig lemondás esetén a térítési díj 30%-a fizetendő.
Az érkezés napján, illetve a lemondás elmaradása esetén a megrendelő a teljes térítési díjat köteles lemondási díj címén kifizetni.

Üdülő leírása: A település a Fekete-tenger partján található. Magát a várost, Eforiet, csupán közigazgatási szempontok miatt osztották fel. A közigazgatási központ hivatalosan Eforie Nord. A legkeskenyebb stranddal rendelkező üdülőváros a román tengerparton, köszönhetően a tenger okozta eróziós folyamatoknak, valamint a hullámtörő gátak hiányának.

Programajánlat: A Fekete-tenger partján található. Fürdőzésre és a vízi sportok kedvelői számára, a búvárkodni szeretők részére kiváló pihenési lehetőség. Hatalmas csúszdapark várja a kedves vendégeket. Igazi paradicsom a vízi sportok kedvelői, és az aktív pihenésre vágyók részére (vízisí, szörf).

Utazás: egyénileg

Ajánlott útvonal: Budapest- (M5) autópálya Szeged irányába – Hajtson ki a 159. számú kijáratnál E68/M43 felé Arad/Románia/ irányába – A1 autópálya végig Bukarest – Konstanca.

Üdültetés - Románia

BUKAREST

Időpont: egyéni igények szerint a szabad kapacitás függvényében.

Elhelyezés:  1 – 2 ágyas fürdőszobás szobában, vagy apartmanokban (hűtőszekrény, kábel tv, telefon, mini bár).

Fizetés: a térítési díj és az idegenforgalmi adó a helyszínen, készpénzben fizetendő.

Lemondási feltételek: 
Lemondást és módosítást csak írásban fogadunk el.
Az érkezést megelőző 30. napig díjmentesen lemondható a megrendelt szolgáltatás.
29 napon belül, de az érkezés előtti 1. napig lemondás esetén a térítési díj 30%-a fizetendő.
Az érkezés napján, illetve a lemondás elmaradása esetén a megrendelő a teljes térítési díjat köteles lemondási díj címén kifizetni.

Programajánlat: Bukarest Románia legnagyobb városa, és egyben a fővárosa. Elegáns és kifinomult építészeti stílusáról híres. Gyönyörű botanikus kertjei, és tavai rengeteg látnivalót és gyönyörű tájat varázsolnak az idelátogató vendégek elé.
Rengeteg látnivaló várj az idelátogató turistákat: Az igazságügyi palota a Dâmboviţa folyó mellett, Arcul de Triumf (diadalív), Nemzeti Művészeti Múzeum, román Atheneum.

Utazás: egyénileg autóval, repülővel és vonattal.

Ajánlott útvonal: autóval: Budapest- (M5)autópálya Szeged irányába – Hajtson ki a 159. számú kijáratnál E68/M43 felé Arad/Románia/ irányába – A1 autópálya végig Bukarest.

Üdültetés - Spanyolország

BALUARTE, EL FERROL (LA CORUNA)

Üdülő: Baluarte katonai üdülő (Cím: Roi Sordo s/n – 15402 El Ferrol (La Coruna)

Elhelyezés: egy-, kétágyas szobákban.

Időpont: egyéni igények szerint a szabad kapacitás függvényében (július, augusztus kivételével).

Fizetés: a térítési díj és az IFA a helyszínen fizetendő.

Utazás: egyénileg.

Lemondási feltételek: lemondást és módosítást csak írásban fogadunk el. Az érkezést megelőző 30. napig díjmentesen lemondható a megrendelt szolgáltatás. 29 napon belül, de az érkezés előtti 1. napig lemondás esetén a térítési díj 30%-a fizetendő. Az érkezés napján, illetve a lemondás elmaradása esetén a megrendelő a teljes térítési díjat köteles lemondási díj címén kifizetni.

Az üdülő szolgáltatásai: park, teniszpálya, étterem, kávézó, játékterem, futballpálya, terasz, parkoló és barbecue lehetőség.

Program lehetőségek: Ferrol Galícia egyik legjelentősebb városa, mely Spanyolország északnyugati partján fekszik. A Jubia folyó tölcsértorkolata és Coruna tölcsértorkolatai találkozásánál található. Az óceán partján való fekvése nagyon kellemes éghajlatot biztosít, az év során enyhe, kiegyensúlyozott hőmérséklettel és kis esőzésekkel. Érdemes Ferrol városát felfedezni (az üdülőtől 100 méterre busz és vonat állomás található), hajókázni a San Felipe várhoz, Mugrados halászvárost megtekinteni, illetve a környék városait meglátogatni, melyek 100 km-es körzetben találhatók: La Coruna, Santiago de Compostela, Gijón, Oviedo stb. Ezek mind hangulatos középkori városok érdekes és értékes kulturális örökséggel.

Ajánlott útvonal: repülővel a La Coruna-i (Alverdo) repülőtérre vagy a Santiago-i (Labacolla) repülőtérre. Az üdülő innen taxival, vagy tömegközlekedéssel megközelíthető. Lehetséges a Madridi repülőtérről is elérni, vonattal (Ferroli vasútállomás) vagy távolsági busszal (Ferrol buszállomás). Vonattársaság: www.renfe.es, busztársaság: www.alsa.es. Mindkét állomás 100m-re található az üdülőtől.

Üdültetés - Spanyolország

ARMILLA – MALAGA

Üdülő: Armilla Air Base.

Elhelyezés: 1-2 ágyas szobában, vagy 2-4 fős apartmanokban (konyhával, fürdőszobával, TV-vel és légkondicionálóval felszerelve).

Jelentkezés: folyamatosan.

Időpont: egyéni igények szerint a szabad kapacitás függvényében (július, augusztus kivételével).

Fizetés: a térítési díj és az IFA a helyszínen fizetendő.

Utazás: egyénileg.

Lemondási feltételek: Lemondást és módosítást csak írásban fogadunk el. Az érkezést megelőző 30. napig díjmentesen lemondható a megrendelt szolgáltatás. 29 napon belül, de az érkezés előtti 1. napig lemondás esetén a térítési díj 30%-a fizetendő. Az érkezés napján, illetve a lemondás elmaradása esetén a megrendelő a teljes térítési díjat köteles lemondási díj címén kifizetni.

Program lehetőségek: az Armilla katonai üdülő 25 km-re fekszik a Sierra Nevadai síparadicsomtól. A hegyek felfedezése, túrázás, kirándulás, síelés, illetve a környék városainak és látnivalóinak megtekintése. Az Alhambra (az UNESCO Világörökség része), mely egy mór építésű óriási erőd és palota rengeteg toronnyal, kihagyhatatlan látványosság, továbbá látnivaló a Generalife-palota, Alpujarras hegyvidéki régiója. Cordoba, Murcia, Sevilla, Madrid, Segovia, Toledo városokban is sok látnivaló akad.

Ajánlott útvonal: repülőgéppel a Madridi Baleares repülőtérre, ahova menetrendszerű Wizzair járatok közlekednek. Az üdülőt tömegközlekedéssel, autóval, vagy autóbusszal (www.alsa.es) lehet megközelíteni.

Üdültetés - Spanyolország

BARCELONA-CRISTOBAL COLON

Üdülő: Residence “Cristobal Colón” (C/ Portal de Santa Madrona 1-3 08001 Barcelona)

Elhelyezés: 1-2 ágyas szobában fürdőszobával, légkondicionálóval, fűtéssel.

Jelentkezés: folyamatosan.

Időpont: egyéni igények szerint a szabad kapacitás függvényében (július, augusztus kivételével).

Program lehetőségek: Barcelona Spanyolország második legfontosabb városa, mely az ország északkeleti részén fekszik a Földközi tenger partján. Történelme egészen a Kr.e. V. századig nyúlik vissza. Ebből adódóan sokszínű és érdekes történelmi város, ezáltal Európa egyik legkedveltebb turisztikai úti célja. Mindenképpen érdemes felfedezni Barcelona városát.

Legfontosabb látnivalók: La Sagrada Familia, „a spanyol falu”, Güell park, Gaudi múzeum, olimpiai negyed és sok egyéb látnivaló.

 

Fizetés: a helyszínen, készpénzben.

Lemondási feltételek: Lemondást és módosítást csak írásban fogadunk el. Az érkezést megelőző 30. napig díjmentesen lemondható a megrendelt szolgáltatás. 29 napon belül, de az érkezés előtti 1. napig lemondás esetén a térítési díj 30%-a fizetendő. Az érkezés napján, illetve a lemondás elmaradása esetén a megrendelő a teljes térítési díjat köteles lemondási díj címén kifizetni.

Utazás: egyénileg.

Ajánlott útvonal: autóval vagy repülővel. Repülővel: Barcelona repülőteréről taxival és tömegközlekedéssel egyaránt megközelíthető az üdülő.

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.